Rodgers: Hol vannak az igazságos ítéletek?

Brendan Rodgers úgy véli, a Liverpool alig kapott olyan ítéleteket ebben a szezonban amelyek kijártak volna nekik, azonban a szezon második felére egy jelentős vátozást remél. A Vörösöknek két tizenegyes gyanús helyzetük volt a Spurs elleni 2-1 során, és a menedzser úgy érzi, ez a meccs egy tükörképe volt az idei szezonnak.

 

"Szerintem mind két tizenegyest meg kellett volna kapnunk, egészen hihetetlen. Nem kaptunk meg egyest sem idén. Ha megnézed a statisztikákat akkor látszik, mi sok időt voltunk a tizenhatoson belül, épp úgy, mint a többi csapat."

"Tudjuk, hogy könyörtelenebbnek kell lennünk, de ebben a időszakban még tizenegyes nélkül állni egészen érdekes - nem tudom, mi tévők legyenek a játékosaim!"

"Gerrarddal szemben egy szabálytalanság történt, hogy-hogy nem lett az büntető? A másik Suarez esete volt, amikor Gallas elkaszálta mind a két lábát.."

"Semmi sem kedvezett nekünk, és ez volt már egész évben. Feltudnék sorolni jó sok tizenegyes gyanús esetet, amikor ténylegesen szabálytalanság történt. Nézd meg a Swansea és az Everton elleni meccset. Sunderland ellen is kellett kapni egy büntetőt, Norwich ellen is, és tegnap is kettőt."

 


Készíts ingyenes honlapot Webnode